Munkaközi tervbemutatás

Idén először együtt lesz mindhárom Komplex 2 képzés munkaközi tervbemutatása, de nem csak ennyi az újdonság: 

NEM KELL SEMMIT SE KINYOMTATNI, VETÍTENI FOGUNK. 

Minden lap jpg vagy png képfájl legyen, pdf ne! És laponként semmiképpen ne haladja meg a 6 Megapixel méretet (hogy a laptopom biztosan úrrá legyen a helyzeten). További megkötés nincs, csak javaslom, hogy ne mennyiségre menjetek, hanem a gyors és hatékony kommunikációra. 

Először a tervezett időbeosztás, amit még nem egyeztettem a kollégákkal, de már nem is lesz rá túl sok idő, ezért közzéteszem:


Az egyes blokkok elejére gyertek be, semmiképpen ne legyen üresjárat! 

És akkor most a tartalomról, hogy mit kell bemutatni (hozzászólásokkal együtt) negyed órában, kevés szóval:

1. a komplex 1 terv kicsinyített portfólióját 
(ott legyen, de nem kell róla beszélni, úgyis emlékszünk)
2. a kimetszett rész alaprajzait és metszeteit, hogy lássuk, miről van szó (m = 1:50)
(hogy lássuk, mit kell majd a félév végére megcsinálni)
3. a kimetszett rész egy jellemző metszetét csomópontokból összerakva (m = 1:10/1:5)
(nagyon fontos, ezen derül ki a továbbtervezés!)

Ezen kívül a hagyományos képzésben és a tervező szakirányon:
4. a választott elem vázlattervét (m = 1:50/1:20/1:10), részletekkel (m = 1:5/1:2/1:1)
(ez nagyon fontos, mert lényegében új tervezésről van szó!)

A lapok nem lesznek kinyomtatva, a megadott léptékek a feldogozás mélységére vonatkoznak.

Példaként be lehet mutatni anyagokat, szerkezeteket, részleteket már megépült házakon. Az a cél, hogy rövid idő alatt megértsük a továbbtervezés, az anyagválasztás, a részletképzés koncepcionális döntéseit. 

Ha valakinek (nagyon) nem jó az időpont, írjon kommentet!


A tárgyfelelős megjegyzése: a munkaközi bemutatás kötelező.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem 9-ig sorra kéne kerülnöm, mert 10-kor már máshol van jelenésem!:( bocsánat!
Pintz Zsófi

Juhász Janka írta...

Én is szeretnék vázlattervet bemutatni, habár tavaly már megvolt, de kicsit változtak a dolgok.
Időpontnak vagy az eleje, vagy a vége lenne jó!
Köszönöm!

Jancsó Miklós írta...

Oké, az első kettőt jegyeztem.

BEszter írta...

Kőrösi Kitti, és én szeretnénk, valamikor 11 után sorra kerülni ha lehet, mert Valkai Csaba valamikor akkor fog tudni bejönni. Köszönjük
Bucsi Eszter

Magdi írta...

Én vagyok az utolsó a mostani felállás szerint, nekem teljesen mindegy mikor vagyok, pakoljatok át nyugodtan:)
Pekár Magdi

Jancsó Miklós írta...

Köszi : )

Jancsó Miklós írta...

Mostantól végleges a beosztás!